Ilyet még nem látott a világ: foggal-körömmel ragaszkodik Budapesten a baloldali vezetés ehhez a besült ötlethez

Egy „végtelenül cinikus” magyarázattal állt elő Karácsony Gergely.

Mindezt a párt „nagyrendezvényén” jelentették be, ami alig érdekelte a nézőket.
A Párbeszéd vasárnap „nagyrendezvényt” tartott, amin bejelentették, hogy a) a párt a zöldpolitikát immáron a nevében is megjeleníti, s most már Párbeszéd – A Zöldek Pártja, röviden Párbeszéd – Zöldek néven folytatja a munkát; b) új logót kapott a párt; c) Jávor Benedek vezeti majd az EP-listáját a pártnak.
Az Index beszámolója szerint Szabó Rebeka és Tordai Bence kihangsúlyozták a „nagyrendezvényen”, hogy
Deák Dániel politikai elemző emelte ki a Facebook-oldalán, hogy mennyire nem nézték a Párbeszéd „nagyrendezvényét”: az általa megosztott képernyőképen világosan látszik, hogy 3 ember követte élőben a párt közvetítését. Mint írta,
A nagyvad »nagy« eseménye: vannak pillanatok, amikor csupán hárman (!!) kíváncsiak Karácsony Gergely mikropártjának bohóckodására”
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás